Új lány vagyok. Nagyon sokszor voltam már az és a
bemutatkozással most se lesz különösebb gondom. A nevem Bang HaeWon. Jó az
meglehet, hogy az igazi nevem nem ez, de én ezt szeretem használni. A világban
mindig is egyedül voltam és régen valamikor egyetlen ember az életem részévé
vált és kénytelen voltam elengedni mikor az élet minket szétválasztott. Sok év
telt el azóta és most Seoulba tartok, hogy mindent előröl, kezdhessek…
Izgatottan szálltam ki a taxiból és léptem be a szálloda
ajtaján. Rengeteg ember járkált ki-be az ajtón és annál többen voltak oda bent,
ami kissé boldoggá tett, mert végre emberek közt lehettem. A recepcióhoz
siettem a szobám kulcsáért, hogy felmehessek és csodálhassam az ablakomból
Seoul gyönyörű szép látványát. Kiszálltam a liftből és elindultam a művészien
megtervezett hosszú folyosón. Világosak voltak a falak, a padló pedig a
legszebb járó lapokból volt feldíszítve. Falakon néhol értékes képek lógtak,
amiket csodálva figyeltem meg. Néha-néha meg is álltam, hogy megfigyeljem
jobban őket, és az agyamba vések minden vékony ecsetvonást. A lélegzetem elállt
az egésztől pedig itt még semmi látni való nem volt. A szobámba belépve a
szemeim kikerekedtek,a döbbenettől pedig alig kaptam levegőt. A fehér és a
barna szín dominált, és a legmodernebb bútorokkal volt be rendezve ízlésesen,
otthonosan. Egy hatalmas franciaágy volt a fekvőhely, amit rögtön ki is
próbáltam. Neki futásból bele ugrottam és nevetve vettem tudomásul, hogy
Seoulban vagyok. Az ablakhoz léptem és elhúztam a nagy sötétítő függönyt. A
szívem dobbant egy nagyot, ahogy lepillantottam az utcára. Emberek voltak
mindenütt. Nyüzsgő élet és végre nem voltam egyedül. A csodaszép épületek
tornyosultak a magasba és messziről nagyon messziről egy zöld erdő volt
látható. El is terveztem, hogy azt a helyet meg fogom látogatni. Kiléptem az
erélyre és magamba szívtam Korea, Seoul illatát. Itt vagyok. Haza értem. Ez az
én világom. A hangzavar nem zavart, édes dallam volt füleimnek, a szívem
nyugodott meg tőle. Ott akartam lenni köztük, de előtte fel kell fedeznem a
szobám…
Egy óra múlva cicanadrágba és pólóba készültem le az utcára
futni. Az előtérben voltam mikor megláttam egy személyt, aki nagyon hasonlított
régi barátnőmre. Kellet pár perc mire rájöttem, hogy ő tényleg Janho. Elindultam
felé, de mire utol értem volna egy fiúval kézen fogva beszállt a liftbe az ajtó
pedig rájuk csukódott. Nem voltam csalódott. Meglepett voltam, de legalább most
már tudtam, hogy hova volt eddig elveszve.
Kimerülten lihegtem egy parkban. Térdemre támaszkodtam és
vártam, hogy újra normálisan vegyek levegőt. Már egy órája futottam és úgy
gondoltam ideje lenne vissza menni a szállodába. Lábaim remegtek séta közbe én
pedig csak bambultam előre és vártam, hogy újra normális állapotban legyek.
Megint túl sokat futottam. Pár perc múlva vissza nyertem teljes erőm és az
embereket kezdtem figyelni. Meg akartam tudni, hogy itt mi a divat most. Láttam
pár szép ruhadarabot a lányokon és el is terveztem, hogy elmegyek majd
valamelyik délután vásárolni. A fiúk nem voltak olyanok, mint a neten, a
képeken. Végül is nem mind. Akik olyanok voltak azok meg beképzeltnek tűntek. Megforgattam
a szemeim és úgy döntöttem nem foglalkozok velük. Tovább sétáltam és majdnem
kiértem a parkból mikor hirtelen a földre kerültem és egy test feküdt a
hátamon. A kezemen és a lábamon felhorzsoltam a bőrt és mikor az illető
leszállt rólam segített felállni. Felnéztem rá és készültem jól elhordani
minden félének, de mikor rá néztem el se akartam hinni, hogy ez nem egy álom. A
szám valószínűleg tátva maradt, mert elmosolyodott.
- Gondolom, ezek szerint nem kell bemutatkoznom. -
mosolygott tovább édesen és a karját nyújtotta felém. - De a te neved nem
tudom. - megráztam a fejem és észhez
tértem.
- Te nem tudsz oda figyelni?? Mégis, hogy a fenébe tudtál
így fellökni? Nézd meg mit tettél! Nekem holnap meghallgatásom lesz, így mégse
mehetek oda. - kiabáltam vele. Kicsit meglepődött, de tovább mosolygott, ami
bennem még jobban felnyomta a pumpát. - Ne mosolyogj! Még bocsánatot se kértél.
- Elnézést. - és tovább mosolygott.
- Jókor. - megrántottam a vállam és elindultam hazafelé.
Az ember tömeg elrejtett. Minden felől hangokat halottam.
Illatok ezrei támadtak meg én pedig jól esően szívtam magamba őket. Seoul
felemésztett és elrabolt. A régi emlékek teljesen eltűntek a fejemből és vártam
arra az újra, amit a jövő tartogat nekem. Első új emlékem már meg is van. Azt hittem, ha
majd találkozni fogok egy idollal az nagy hatással lesz rám. Nem így történt.
Egy ideig csak bambultam majd végül magamhoz tértem, és ha nem is felnőttesen,
de elhajtottam. Nem gondolok rá, hogy milyen jó élmény volt vele találkozni,
hisz, hogy is lenne az, amikor fellökött. A kezem és a lábam még mindig
sajgott. Úgy nézhettem ki, mint egy hadi rokkant. Csodásan fogok kinézni
holnap.
- Állj meg! - kiabált egy ismerős hang mögöttem.
Megfordultam és Tao rohant utánam. Nem volt eszem ágába se megvárni, így tovább
mentem. Egyre közelebb ért hozzám én pedig egyre gyorsabbra vettem lépteim. Utolért
és megfogta a vállam. Megfordított. Arcán némi megbánás mutatkozott, gyenge
pajkos, gyermeki mosollyal. Nem szólt semmit. Csak állt és figyelt.
Kihasználtam én is az időt és azt, hogy itt van a közelembe. Arcát megvizsgálta
jó alaposan. Szemei elraboltak, ajkai pedig magához csalogattak, kihívóan
kacérkodtak velem. Annyira szerettem volna abban a percben, ha megcsókol velük.
- Sajnálom, hogy fellöktelek és szeretnélek engesztelés képen meghívni fagyizni.
elmosolyodtam.
- Köszönöm, de nem fogadom el. Nem szeretnék elmenni veled
fagyizni. Sajnálom. És ha most nem haragszol meg, dolgom van. - levettem
magamról a kezét és tovább mentem…

