2014. július 3., csütörtök

Új élet!



Új lány vagyok. Nagyon sokszor voltam már az és a bemutatkozással most se lesz különösebb gondom. A nevem Bang HaeWon. Jó az meglehet, hogy az igazi nevem nem ez, de én ezt szeretem használni. A világban mindig is egyedül voltam és régen valamikor egyetlen ember az életem részévé vált és kénytelen voltam elengedni mikor az élet minket szétválasztott. Sok év telt el azóta és most Seoulba tartok, hogy mindent előröl, kezdhessek…

Izgatottan szálltam ki a taxiból és léptem be a szálloda ajtaján. Rengeteg ember járkált ki-be az ajtón és annál többen voltak oda bent, ami kissé boldoggá tett, mert végre emberek közt lehettem. A recepcióhoz siettem a szobám kulcsáért, hogy felmehessek és csodálhassam az ablakomból Seoul gyönyörű szép látványát. Kiszálltam a liftből és elindultam a művészien megtervezett hosszú folyosón. Világosak voltak a falak, a padló pedig a legszebb járó lapokból volt feldíszítve. Falakon néhol értékes képek lógtak, amiket csodálva figyeltem meg. Néha-néha meg is álltam, hogy megfigyeljem jobban őket, és az agyamba vések minden vékony ecsetvonást. A lélegzetem elállt az egésztől pedig itt még semmi látni való nem volt. A szobámba belépve a szemeim kikerekedtek,a döbbenettől pedig alig kaptam levegőt. A fehér és a barna szín dominált, és a legmodernebb bútorokkal volt be rendezve ízlésesen, otthonosan. Egy hatalmas franciaágy volt a fekvőhely, amit rögtön ki is próbáltam. Neki futásból bele ugrottam és nevetve vettem tudomásul, hogy Seoulban vagyok. Az ablakhoz léptem és elhúztam a nagy sötétítő függönyt. A szívem dobbant egy nagyot, ahogy lepillantottam az utcára. Emberek voltak mindenütt. Nyüzsgő élet és végre nem voltam egyedül. A csodaszép épületek tornyosultak a magasba és messziről nagyon messziről egy zöld erdő volt látható. El is terveztem, hogy azt a helyet meg fogom látogatni. Kiléptem az erélyre és magamba szívtam Korea, Seoul illatát. Itt vagyok. Haza értem. Ez az én világom. A hangzavar nem zavart, édes dallam volt füleimnek, a szívem nyugodott meg tőle. Ott akartam lenni köztük, de előtte fel kell fedeznem a szobám…

Egy óra múlva cicanadrágba és pólóba készültem le az utcára futni. Az előtérben voltam mikor megláttam egy személyt, aki nagyon hasonlított régi barátnőmre. Kellet pár perc mire rájöttem, hogy ő tényleg Janho. Elindultam felé, de mire utol értem volna egy fiúval kézen fogva beszállt a liftbe az ajtó pedig rájuk csukódott. Nem voltam csalódott. Meglepett voltam, de legalább most már tudtam, hogy hova volt eddig elveszve.
Kimerülten lihegtem egy parkban. Térdemre támaszkodtam és vártam, hogy újra normálisan vegyek levegőt. Már egy órája futottam és úgy gondoltam ideje lenne vissza menni a szállodába. Lábaim remegtek séta közbe én pedig csak bambultam előre és vártam, hogy újra normális állapotban legyek. Megint túl sokat futottam. Pár perc múlva vissza nyertem teljes erőm és az embereket kezdtem figyelni. Meg akartam tudni, hogy itt mi a divat most. Láttam pár szép ruhadarabot a lányokon és el is terveztem, hogy elmegyek majd valamelyik délután vásárolni. A fiúk nem voltak olyanok, mint a neten, a képeken. Végül is nem mind. Akik olyanok voltak azok meg beképzeltnek tűntek. Megforgattam a szemeim és úgy döntöttem nem foglalkozok velük. Tovább sétáltam és majdnem kiértem a parkból mikor hirtelen a földre kerültem és egy test feküdt a hátamon. A kezemen és a lábamon felhorzsoltam a bőrt és mikor az illető leszállt rólam segített felállni. Felnéztem rá és készültem jól elhordani minden félének, de mikor rá néztem el se akartam hinni, hogy ez nem egy álom. A szám valószínűleg tátva maradt, mert elmosolyodott.
- Gondolom, ezek szerint nem kell bemutatkoznom. - mosolygott tovább édesen és a karját nyújtotta felém. - De a te neved nem tudom.  - megráztam a fejem és észhez tértem.
- Te nem tudsz oda figyelni?? Mégis, hogy a fenébe tudtál így fellökni? Nézd meg mit tettél! Nekem holnap meghallgatásom lesz, így mégse mehetek oda. - kiabáltam vele. Kicsit meglepődött, de tovább mosolygott, ami bennem még jobban felnyomta a pumpát. - Ne mosolyogj! Még bocsánatot se kértél.
- Elnézést. - és tovább mosolygott.
- Jókor. - megrántottam a vállam és elindultam hazafelé.
Az ember tömeg elrejtett. Minden felől hangokat halottam. Illatok ezrei támadtak meg én pedig jól esően szívtam magamba őket. Seoul felemésztett és elrabolt. A régi emlékek teljesen eltűntek a fejemből és vártam arra az újra, amit a jövő tartogat nekem.  Első új emlékem már meg is van. Azt hittem, ha majd találkozni fogok egy idollal az nagy hatással lesz rám. Nem így történt. Egy ideig csak bambultam majd végül magamhoz tértem, és ha nem is felnőttesen, de elhajtottam. Nem gondolok rá, hogy milyen jó élmény volt vele találkozni, hisz, hogy is lenne az, amikor fellökött. A kezem és a lábam még mindig sajgott. Úgy nézhettem ki, mint egy hadi rokkant. Csodásan fogok kinézni holnap.
- Állj meg! - kiabált egy ismerős hang mögöttem. Megfordultam és Tao rohant utánam. Nem volt eszem ágába se megvárni, így tovább mentem. Egyre közelebb ért hozzám én pedig egyre gyorsabbra vettem lépteim. Utolért és megfogta a vállam. Megfordított. Arcán némi megbánás mutatkozott, gyenge pajkos, gyermeki mosollyal. Nem szólt semmit. Csak állt és figyelt. Kihasználtam én is az időt és azt, hogy itt van a közelembe. Arcát megvizsgálta jó alaposan. Szemei elraboltak, ajkai pedig magához csalogattak, kihívóan kacérkodtak velem. Annyira szerettem volna abban a percben, ha megcsókol velük. - Sajnálom, hogy fellöktelek és szeretnélek engesztelés képen meghívni fagyizni. elmosolyodtam.
- Köszönöm, de nem fogadom el. Nem szeretnék elmenni veled fagyizni. Sajnálom. És ha most nem haragszol meg, dolgom van. - levettem magamról a kezét és tovább mentem…